Látogatóink száma:

Cikkek

Kéktúrás tábor Seregélyesen

A tavalyi, 2019/2020-as tanévben is részt vettünk az Indulj el egy úton honismereti-turisztikai versenyben, melyet a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezett már ötödik éve.

A döntő eredményeként egyik csapatunk, a Kékvérűek (Varga Emma, Szabó Donát, Ďurkovič Vivien és Valacsai Máté) különdíjban részesültek és egy táborozást nyertek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. A tábor tavaly elmaradt, idén ezt pótolták a szervezők egy négy napos táborral a seregélyesi Pelikán Ház Erdei Iskolában 2021. július 6-tól július 9-ig. A tavalyi csapat teljes egészében nem tudott részt venni a táborban, ezért Vivien és Máté helyett Szolga Dorina és Rehák Dorina egészítették ki a csapatot.

Hétfő késő délután érkeztünk a táborhelyre, ahol már lassan érkeztek a csapatok: Tiszaszalkáról, Hatvanból, Létavértesről, Tatabányáról, Gútáról és Seregélyesről. A vacsora után játék következett, kipróbáltuk, ki mozog otthonosan az „activity” játékban. A tengeribeteg tűzoltót és a málnás medveszájat nagyon nehéz volt elmutogatni, de a csapatok jól vették az akadályokat.

Kedden a Balaton-felvidékre kirándultunk. Futó János geológus csatlakozott hozzánk, vezette kis csapatunkat a kövek és a geológia világán keresztül a Köcsi-tó mellett, majd a Tihanyi-félszigeten a szélmarta sziklákon keresztül a Külső- és Belső-tó mellett, az Aranyház sziklákhoz – melynek elnevezése Jókai Mórhoz kötődik – és a tihanyi apátsághoz, amely jelenleg felújítás alatt áll. Tihany után buszra szálltunk és Monoszlóra utaztunk, ahol a Hegyestű bazaltorgonáit csodáltuk meg, hogy azután csobbanjunk kicsit a Balaton vizében a révfülöpi Szigeti Strandon.

Szerdán Pákozd felé vettük az irányt, ahol a Katonai Emlékparkot látogattuk meg. Sok érdekességet tudtunk meg az obeliszkről, az aradi vértanúkról, a huszárokról, a doberdói harcokról, a katonák életkörülményeiről. A következő program egy túra volt a Velencei-hegységben Pákozd felett – az ingóköveket látogattuk meg Sajtos Péter vezetésével: a Kockát, az Oroszlán- és a Pandúr-követ, a Zsivány-barlangot. A Zsivány-barlangtól induló meredek lejtő mindenkit próbára tett. Ebéd után a Velencei-tónál az agárdi strandon próbáltuk ki, hogy milyen érzés egy sárkányhajót irányítani, majd egy hűsítő fagyi következett a seregélyesi cukrászdában. Visszaérve a táborba, a számháború és a paprikás krumpli főzése programpontok következtek.

Csütörtökön ismét a Balaton-felvidékre kirándultunk. Célunk a nagyvázsonyi Kinizsi-vár volt, ahol egy rövid megállót tettünk – a vár felújítás alatt áll. Majd Szentbékkálla következett, ahol ismét Futó János kalauzolt bennünket a kőtengeren keresztül. A bátrabbak kipróbálták az Ingókövet – a több tonnás kőzetdarab a gyerekek súlya alatt tényleg mozgott. Délután a badacsonyi strand következett, a bátrabbak ezalatt megmászták a Badacsony tanúhegyet, majd a finom pizza után indultunk vissza a táborba. Az esti órákban indultunk haza, s szerencsésen meg is érkeztünk.

A nagy meleg ellenére nagyon jól éreztük magunkat a kéktúrás táborban, s rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak.

 

Az eseményhez kapcsolódó képgaléria

Névnap

Köszöntsük Kálmán, Ede
nevű ismerőseinket!