Látogatóink száma:

Elbúcsúztak kilencedikeseink

Idén a tanév második fele rendhagyó volt. A ballagási ünnepség is. Hétfő reggel, június 29-én – rendhagyó módon – az iskolánk előtti parkban búcsúztattuk el kilencedikeseinket. Elsőként László Ildikó, iskolánk igazgatónője köszöntötte a ballagókat.

A köszöntők elhangzása után végzőseink átvették a nyolcadikosoktól a tarisznyákat és a botokat, majd az idei „A magyar nyelvért” – Sass Józsefné Vaskó Lenke Emlékdíj átadására is sor került – szintén rendhagyóan. Sass Szilárd, a Díj egyik alapítója videoüzenetben jelentette be, hogy az idei díjat Mihalovič Veronika kapja. A díjátadó után végzőseink műsora következett, melyet Vanko Erika állított össze. Az iskola épületébe most a szülők, nagyszülők és hozzátartozók nem kísérhették a ballagókat. A kidíszített tantermükben Komrhel Márta és Király Katalin osztályfőnökök köszöntötték őket, majd Lénárt Krisztinától, a Szülői Szövetség elnökétől átvették az ajándékokat. Nyolcadikosaink egy kisfilmmel is kedveskedtek a ballagóknak (a film vágásáért köszönet illeti Bedecs Patrikot, iskolánk volt diákját). Az ünnepélyes osztályfőnöki óra után kilencedikeseink még utoljára végigjárták a tantermeket, elbúcsúztak diáktársaiktól, többek között felhangzott a Ballag már a vén diák kezdetű dal is, mellyel átadták helyüket az utánuk jövőknek.

 

Az eseményhez kapcsolódó képgaléria