Tanulmányúton a 7-8. osztályosok
2023. március 22-én a 7-8. évfolyamok tanulói Jakubecz Márta és Morovics Ibolya pedagógusok kíséretében tanulmányútra indultak.
Első állomásként a Taksonyon található tájházat tekintették meg kívülről-belülről. A bemutatót egy taksonyi hölgy tartotta, aki nagyon részletesen ismertette az egyes helyiségek berendezését, azok szerepét, a múlt század eleji emberek életmódját.
Ezután Galántára utaztak, ahol a felújítás alatt lévő neogótikus Esterházy-kastély déli tornyát látogatták meg. Ebben a részben minden emeleten valamilyen kiállítás található. Megismerkedhettek a kastély és az Esterházyak történetével, az épület felújításának folyamatával, régi bútorokat, berendezéseket is láthattak.
Ezután a Járási Honismereti Múzeum értékes és érdekes lepkekiállítását csodálhatták meg. Ezenkívül nagyon sok információt kaptak a lepkék életéről, a különféle lepkefajtákról.
A tanulmányi úton tanulóink az egyes helyszíneken érdeklődve figyelték, hallgatták az ismertetőket, nagyon sok kérdést tettek fel, jelezve, hogy lekötötte őket, amit láttak, hallottak.
Elmondhatjuk, hogy élményekben, ismeretekben gazdag délelőttnek lehettünk részesei.
Az eseményhez kapcsolódó képgaléria