Hétvége az Őrségben
Tavaly ismét bekapcsolódtunk az "Indulj el egy úton..." elnevezésű turisztikai-honismereti versenybe, melyen csapatunk jutalomtábort nyert az Őrségben. Szeptember 22-én indultunk a hosszú útra.
„Nagyon örülünk, hogy eljutottunk az Őrségbe ezen a hétvégén. Még sosem jártunk ezen a vidéken. Sajnos csak hárman voltunk itt a csapatból, mert Bogi (Pónya Boglárka, szintén kilencedikes tanuló) megbetegedett és nem tudott velünk jönni. Vonattal érkeztünk Őriszentpéterre pénteken, és a hosszú vonatozás is nagy élmény volt számunkra. A programok, melyeken részt vettünk, egytől-egyig tetszettek.Finom volt a sajtos-tejfölös langalló, melyet pénteken kóstoltunk Kercaszomoron. Rácsodálkoztunk veleméri templom réges-régi freskóira is. Andris, a csapattársunk kereste a falakon Szent Andrást, de nem találta meg. Sebaj. Jártunk egy fazekasműhelyben, ahol láttuk, hogyan készülnek az agyagedények a korongon.
Szombaton csapatunk az eső ellenére úgy döntött, hogy az aszfaltúton gyalogosan indulunk Kondorfára, majd az „országos kéken“ folytattuk utunkat. Megnéztük a bölényeket és a közöttük legelésző vadlovat. A skanzen régi házai is tetszettek. Ezután gyalogosan Felsőszerre mentünk, ahol vargányalevest ettünk hajdinagombóccal és megkóstoltuk a dödöllét is. A házigazda megmutatta az olajütést és olajakat is kóstoltunk. A Zala mentén gyalogosan folytattuk utunkat a szállás felé, a többiek kisbuszokkal mentek a szállásra. Nagyon elfáradtunk ezen a napon.
Vasárnap a szép trófeákat néztük meg az őriszentpéteri Vadászati Kiállítás termeiben. Még afrikai antilopok trófeáit is láttunk. Ricsivel az őzek koponyáit nézegettük sokat, hasonlítgattuk, mert szombaton a túránk során láttunk egyet.
Köszönjük a tábor szervezését Jóska bácsinak és a többieknek, akik hozzájárultak, hogy a tábor sikeres legyen. Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek az élményekkel teli hétvégének!“
A Kék Ördögök „csonka“ csapata:
Tóth Bibiána, Pleva András Álmos,
Takács Richárd (kilencedikesek).
Az eseményhez kapcsolódó képgaléria