Író-olvasó találkozó Z. Németh Istvánnal

Igazán „mesés” nap várt az alsó tagozatos tanulókra 2024. október 16-án, ugyanis ellátogatott hozzánk a közismert író, költő és szerkesztő.

Z. Németh István a Szlovákiai Magyar Írók Társasága tagja és választmányi tagja, aki Csicsóról érkezett iskolánkba író-olvasó találkozót tartani.

Az író Csallóközaranyoson tanít, tehát egyben alsó tagozatos pedagógus is.

Írói munkásságáért számtalan irodalmi díjban részesült, ilyen többek között a Simkó Tibor-díj, a Forbáth Imre-díj, a Talamon Alfonz-díj.  Idén nagy megtiszteltetés érte: március 15-én Budapesten a Magyar Érdemkereszt kitüntetést vehette át irodalmi munkásságért, amihez az író-olvasó találkozó elején szívből gratuláltunk. Eddig megjelent könyveinek száma harminckettő, köztük jónéhány gyermekirodalmi alkotás.

A szerzőt Jakubecz Márta üdvözölte, majd a gyermekek verses összeállítással és a művéhez készített illusztrációkkal kedveskedtek a vendégnek.

A találkozót az író négy műve köré építette fel: Csillag voltam álmomban (gyermekversek), A hencegő óriás és más mesék, Egy királyficsúr különös kalandjai és A királyficsúr újabb kalandjai.

A gyermekeknek nagyon tetszettek a költő által tolmácsolt humoros versek. A jó hangulatú találkozó második felében a tanulók sok-sok kérdést tettek fel a szerzőnek, majd a dedikálás következett.

László Ildikó igazgató megköszönte Z. Németh Istvánnak a tartalmas rendhagyó irodalmi órát, további friss alkotókedvet kívánva neki.

 

Az eseményhez kapcsolódó képgaléria